Gondolatok a térről és az időről

2020.01.29 14:24

Hogyan
gondolkodom én a térről és az időről?

Álljon itt
néhány idézet azoktól, akik kísérletet tettek az időnek, mint fogalomnak a
definiálására.

-           (Hippói Szent Ágoston 354-430 Hippó
Püspök): "Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom, ha kérdezik tőlem, s meg
akarom magyarázni, nem tudom"

-           Magyar értelmező kéziszótár: Az Idő a
valóságnak az a vonása, hogy azt (mármint a valóságot), egymás után következő
mozzanatok összefüggő folyamatának, történésének fogjuk föl. Filozófia: Az Idő
a térrel együtt az anyag létezésének alapformája: a jelenségek, folyamatok
egymásutániságát kifejező dimenziója.

(Egy gondolat a fenti definícióhoz, ami megvilágítja a lényeget: Ha nincs mozgás, illetve változás, az idő fogalma értelmezhetetlen. Ezért szoktuk mondani: X városban mintha megállt volna az idő, hiszen húsz év óta nem történt semmi változás. De ide kívánkozik Madách Imre drámaíró, költő, legismertebb műve, Az ember tragédiája című drámai költeményének egyik idézete is: (I. szín/
A mennyekben); Nem az idő halad: mi változunk))

-           Általános fogalmi meghatározás: Az
idő a változás, az események egymásutániságának mérésére szolgáló fogalom. Amikor
az időt "mérjük" tulajdonképpen eseményeket - események sorát hasonlítjuk
össze. (Míg a gyertyák csonkig égnek, Márai. Amíg a homok lepereg, öt perces
tojás)

-           A Tudományos meghatározás szerint,
amelyet kicsit átfogalmaztam a következő: Tekintsük
egy másodpercnek azt az eseménysort, amikor az alapállapotú cézium 133-os
rendszámú atom, két hiper finom energia szintje közötti átmeneteinek megfelelő
sugárzás száma: 9 192 631 770 periódus. A cézium atomnak nyugalmi állapotban
kell lennie és mindenféle mágneses és elektromos zavarást ki kell szűrni.
1997-ben még egy kiegészítés történt, mely szerint a cézium atomnak
nyugalomban, 0 kelvinen kell lennie a méréskor.

Ide
kívánkozik dr.Budó Ágostontól egy idézet: "A sebesség és a gyorsulás a
hosszúságból és az időből leszármaztatott mennyiségek. Közelebbről, a sebesség
mérete vagy "dimenziója" a hosszúság
dimenziója osztva az idő dimenziójával."[1]

Ez egy egyszerű, de igen fontos
megfogalmazás. Az idő dimenziójának a másodpercet szoktuk használni, de ismerve
a fentebb definiált másodperc fogalmát (A másodperc az alapállapotú cézium-133 atom két hiperfinom
energiaszintje közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9 192 631 770 periódusának
időtartama.) használhatnánk a cézium
izotóp finomátmenetének periódusát, mint idődimenziót. Így a sebességet két
állapotváltozásra vezettük vissza, kiküszöbölve az időt. Például méter /9
192 631 770 periódus.  Nyilván a nagy szám miatt ez meglehetősen
bonyolulttá tenné a számítást, de egyrészt ez megadná az "idő" azon legkisebb
egységét, aminél kisebb időintervallumról nincs értelem beszélni, mert nincs
olyan ismert fizikai jelenség, amely ennél kisebb időintervallumot mérni tudna,
másrészt helyére tenne sok dolgot. Innentől a téridő értelmét veszti, hiszen
periodikus mozgásról illetve állapotváltozásról beszélünk, a változás
alapegységével számolunk.  A
helyváltoztatást, az elmozdulást vetjük össze egy periodikus
állapotváltozással. Két valós fizikai jelenség hányadosa adja a sebességet és a
gyorsulást

Én a további fejtegetéseim során
tehát abból indulok ki, hogy idő, mint olyan nem létezik, csupán változások,
eseménysorok, periodikusan ismétlődő jelenségek vannak, melyek összehasonlítása
segít bennünket a különböző változások, mozgások vagy jelenségek pontos
leírásában. Amikor a fizikai egyenletekbe az időt beírjuk általában t - vel
jelölve, csupán egy egyszerűsítő szimbólumot használunk, de írhatnánk periódust
is és jelölhetnénk p-vel. A periódus pedig a cézium finom átmentéből lenne
leszármaztatva.  Hány periódus kell
ahhoz, hogy T test A - ból B-be jusson. Ezt azért tarom fontosnak már itt
kihangsúlyozni, hogy világosan lássuk, időméréskor eseménysorok összehasonlítást
végezzük és a két esemény egymáshoz viszonyított arányát határozzuk meg, amikor
"időről" beszélünk. Éppen ezért tartom eleve hibásnak a téridőt, mint fogalmat
használni, mert ilyen a fizikai valóságban nem létezik, maximum a matematikában,
mint absztrakció. Ha ezt figyelembe vesszük és az így kreált "négydimenziós térről"
beszélünk jusson eszünkbe, hogy ez nem valós négydimenziós tér, pusztán arról
van szó, hogy a térbeli helykoordinátákhoz egy idő koordinátát is rendelünk, hiszen
a mozgó tömeg pillanatnyi koordinátáinak megadáshoz az is szükséges, hogy ez
éppen melyik időpillanathoz tartozik, hány periódus történt az adott koordináta
elérésig. Sokkal egyértelműbb lenne, ha a négy dimenzió helyett, négy
paramétert mondanánk melyek a három térbeni koordinátából és az adott
koordinátákhoz tartozó idő értékből állnak. Egy mozgó test pillanatnyi
helyzetét tehát négy paraméterrel tudjuk meghatározni. A dimenzióhoz olyan
képzet kapcsolódik minden kultúrában, ami a kiterjedést írja le. A testek
térbeli kiterjedését jellemezzük dimenzióval. Attól, hogy egy mozgó ponthoz,
vagy tömeghez idő paramétereket is rendelünk, jelezvén, hogy nem nyugvó tömeg
helyzetét adjuk meg, még nem változik a tér négydimenzióssá és nem lesz téridő.

A tér
fogalma.

A tér és az
idő  a mozgó anyag  létezési formája. (Dialektikus materializmus)

"Bármilyen
lesz is a jövő tudományos kozmológiai elmélete, ez a világegyetemnek csak egy
korlátozott részére fog vonatkozni, ahol a mozgó anyag valamely általános
formája által meghatározott tér-idő struktúra érvényes." (Szvigyerszkij: Tér és
Idő. 134. o)

A tér
egyszerre elvont fogalom és materiális valóság. Elvont - mert a tér akkor is
értelmezhető, ha az anyag lététől elvonatkoztatunk. Az ókori filozófusok és
matematikusok remek és tökéletes leírást adtak az anyag által kitöltött  tér geometriai tulajdonságairól. Egyszerre
absztrahálva és konkretizálva. A "hiba" ott csúszott be, amikor az absztrakt
teret is megpróbálták anyagi tulajdonságokkal felruházni.

"Ezek az
általános tulajdonságok, amelyeket Eukleidész geometriája a térnek tulajdonít a
következők: a tér homogenitása miden pontban és minden irányban, a kontinuitás
(folytonosság), a három dimenzionális kiterjedés, a határtalanság, stb."  Jól látható, hogy itt az absztrakt és a
konkrét egybecsúszik.

A térnek
nincs szerkezete, tehát nem lehet homogén, csak a teret kitöltő anyag ruházható
fel ilyen tulajdonsággal, amiről viszont tudjuk, hogy nem felel meg, vagy csak
részben fele meg ezeknek a kritériumoknak. Az anyagtalan tér bár ábrázolható,
de ettől még nincs struktúrája, nem lehet sem homogén sem inhomogén. Ha a teret anyag
tölti ki, annak már van struktúrája, lehet homogén vagy inhomogén, de ez nem a
tér sajátja, hanem a teret kitöltő anyagé.

A tér maga
végtelen, de lehet olyan térrész, amelyet nem tölt ki anyag, de kitölthetne.
Tehát lehet, hogy az anyagi világ véges, de az üres tér végtelen. És
háromdimenziós. Az anyag produkálhat olyan jelenségeket, amelyek azt a képzetet
keltik mintha létezne negyedik vagy ötödik dimenzió, azonban ez csak képzet, a
jelenség kényelmes magyarázata, - ami mögött az húzódik meg, hogy valójában nem
tudjuk, mi történik bizonyos körülmények között az anyaggal. Ma már tudunk
olyan üres edényt létrehozni, amiben nincs anyag. (Általunk ismert vizsgálható
és észlelhető anyag).  Tekintsünk el
egyelőre a még senki által nem bizonyított sötét anyagtól, ami bizonyos
számítások szerint kellene, hogy legyen, de érzékelni létét eddig a tudósoknak
nem sikerült.  És a világűrben is
léteznek üres térrészek, amit geometriailag körülhatárolhatunk. Ezen a
térrészen belül nincs anyag. A tér tehát anyag nélkül is értelmezhető és
értelmes, de az anyag, miután kiterjedése van, tér nélkül nem értelmezhető.
Kell hely, ahol az anyag létezik. Ennyiben a tér szorosan köthető az anyaghoz.

Míg az idő
az anyagi folyamatokkal, azok egymáshoz való hasonlításával értelmezhető csak
(és csak így értelmezhető), addig a tér anyag nélkül is létezik és
értelmezhető.

Egy
anyagtalan világban az idő, mint fogalom sem értelmezhető. Ha nincs anyag, ami változzon,
akkor idő sem lehet, hiszen az idő a változás a mozgás kifejezője.

A tér és az idő

Szvigyerszkij
Tér és idő munkája során fölmerült gondolatok.

55.oldal: A
relativitáselmélet az inercia rendszereket, vagyis egymáshoz képest egyenes
vonalú és egyenletes mozgású vonatkozási rendszereket (például testeket)
vizsgálva kimutatta, hogy ebben az esetben, ha két esemény (pillanat- vagy
pontjelenség) az egyik vonatkoztatási rendszerben egyidejű, a másik vonatkoztatási rendszerben nem
lesz egyidejű. Ez a pont ahol a tévedés magva
el lett hintve és dogmaként hagyományozódott tovább. A mondat vége ugyanis
helyesen a következő: az egyik
vonatkoztatási rendszerben egyidejű, a másik
vonatkoztatási rendszerben külön idejűnek LÁTSZIK. Vagy: külön idejűnek észleljük.
És ez óriási különbség.

Einstein példájában egy vonatot
tekint, amely a vasúti töltésen halad v sebességgel. Legyen egy megfigyelő a
vonat közepén, és álljon egy megfigyelő ugyanitt, de a vasúti töltésen! A
vonaton levő megfigyelő tehát v sebességgel együtt mozog a vonattal, míg a
töltésen álló megfigyelő nem mozog. Most csapjon le egy-egy villám a vonat
elején és a végén úgy, hogy a töltésen álló megfigyelő egy időben látja őket!
Mivel ő pont középen áll, a két fénysugár egyenlő utakat fut be, ezért egyszerre
látja őket felvillanni. Kérdés: mi a helyzet a vonaton utazó megfigyelővel? Ő
is egyszerre látja a két felvillanást? Hiszen ő is középen áll! Einstein
egyértelmű válasza az, hogy nem! A vonat ugyanis mozog, ezért a vonat elejéről
induló fénysugárnak elébe szalad, ugyanakkor a vonat végéből induló fénysugár
elől elszalad. Emiatt az elöl lecsapó villámot előbb látja, mint a hátulról
jövőt! Ebből a példából világosan kiderül, hogy az egyidejűség mást jelent a
töltésen álló megfigyelőnek, és mást a vonaton utazó megfigyelőnek! (Kristóf Miklós:Éterelmélet Forrás: https://www.doksi.hu) De ettől még nem lesznek külön idejűek. És
tegyük hozzá, hogy ehhez legalább a fény sebességének felével harmadával kell
haladnunk. Ha a gondolatkísérletet végigvisszük és feltételezzük, hogy a vonat
fény sebességével halad, akkor csak azt a villámot látjuk, ami előttünk csapott
be, hiszen a mögöttünk becsapó villám fénye sosem ér utol minket. De ettől a
fény fölvillanása egyidejű, és az idő sem fog a két rendszerben másképp múlni.
Miért is múlna másképp? Attól, hogy egyazon jelenség két inercia rendszerből
NÉZVE külön idejűnek látszik, még nem lesz külön idejű. Itt lép be az
óraszinkronizálás kérdése, amit elterjedt nézet szerint a fény által küldött
jelekkel tudunk elvégezni. Ha tisztában vagyok azzal, hogy a jelenség nem az én
inercia rendszeremben keletkezett, akkor a sebességkülönbséget számításba véve
helyreáll az egyidejűség.